ARNOLDART

GRAFIKA ÉS CÍMFESTÉS

 A nevem Tóth Arnold. 1979 június 5-én születtem Mezőkövesden. Mezőkeresztesen nevelkedtem és itt élek jelenleg is. Gyerekkorom óta foglalkoztat a rajzolás, de komolyabban 1994-től kezdtem el vele foglalkozni. 1995-2000 között a miskolci Gábor Áron "Művészeti" Szakközépiskolában alkalmazott grafikusnak tanultam. Tulajdonképpen minden grafikai és festészeti technikát kipróbáltam már, a ceruzarajzolástól az akvarell festészeten át az olajfestészetig, de a tusrajzolás a kedvencem. Nagyon szeretem még a tempera illetve a vízfestést (gouache), a tollrajzolást és a ceruzarajzolást is. Gyakran ötvözök egymással különböző technikákat, így például a tust a temperával. 2006 óta címfestéssel is foglalkozom. Fő célom Dante Alighieri "Az Isteni Színjáték" c. művének nagy méretű figurális ábrázolása, melyben ötvözni szeretném a régi gótikus festészeti stílust a saját elképzeléseimmel, figyelembe véve Dante költeményének leírását, monumentalitását. A tájképfestészet is foglalkoztat, amelyben főleg a magyar tájak, a Bükk, a Tisza, az Alföld és Erdély tájainak képi megfogalmazása szerepel a terveim között. A régi grafikusok közül Albrecht Dürert kedvelem a legjobban. A festészetben a németalföldi reneszánsz mesterek művészete tetszik a legjobban.  A tájképfestők közül Friedrich Edvin Church stílusa a mérvadó számomra. William Morris művészetét is szeretem, ami a frízes megoldásaimnál érezhető a leginkább. A rajzolás és festés mellett párhuzamosan hidrológiával is foglalkozom 1996 óta. Szeretek fotózni és túrázni is, főleg a Bükkben.

nevjegy.jpg 

My name is Arnold Toth. Mezokovesd was born in 1979. From 1994 to paint and draw. The period 1995-2000 in Miskolc Gábor Áron High School staff learned a graphic artist. Since 2006, Title I also deal with paint. Actually, all I've tried the technique of oil painting, ink drawing, but my favorite. The tempera painting and pencil drawing, as well. Often combine different techniques with each other, so the tempera tust.Who I like best: William Morris, Frederic Edwin Church, Albrecht Dürer 

Email: arnoldart@freemail.hu

Blog: arnoldart.blog.hu











Weblap látogatottság számláló:

Mai: 16
Tegnapi: 17
Heti: 33
Havi: 522
Össz.: 17 452

Látogatottság növelés
  |  

  |  
Oldal: NÉVJEGY
ARNOLDART - © 2008 - 2012 - arnoldgrafika.hupont.hu

A HuPont.hu-nál a honlap készítés egyszerű. Azzal, hogy regisztrál elkezdődik a készítés!

EladoDomain.NET támogatásával a HuPont.hu ingyen honlap látogatók száma jelen pillanatban:

     


X

Megtalálta? Keresse itt!